Blog

2013 május 10 - BUÉK

2013.05.13 10:14

Elkezdődött az új időszámítás az életemben. Bár látszatra nem feltűnő, de gyökeresen megváltozott az életem, és elég komoly szemléletváltáson estem át. Olyan emberek is végre kimutatták a foguk fehérjét, akik eddig csak jópofiztak a szemembe. Ennek örülök, sosem szerettem a felesleges köröket, nem vagyok ló. A mély hallgatás, a magyarázat hiánya pedig csak szimplán megerősít abban igazam volt. Mert ha valamibe nem fektetünk erőt, az már nem is érdekel bennünket. Ez ilyen egyszerű...

Május 10.-e fontos fordulópont lett az életemben. Kezdek visszatérni a régi önmagamhoz, amilyen azelőtt voltam mielőtt lelki sérüléseket szenvedtem volna el (no meg néhány testit is...). Persze sosem tudom meg milyen lettem volna azok nélkül, de megelégszem annyival is, hogy momentán boldog vagyok.

Ahogy kiléptem a városból, majd szép lassan elhagytam a megyét, végre kiszakadtam ebből a malomkerékből, és volt időm eltöprengeni dolgokon, helyretenni mindent. Mire megérkeztem uticélomhoz, már tudtam mit akarok...és azt is hogy kit.

Ez a koncert eddigi életem legjobb élménye volt! Jó, tudom, ez az ingerhiányos környezetnek is betudható, de akkor is! Nem csak maga az utazás, a buli hangulata volt szuper, de végre találkozhattam azzal az emberrel, aki nagy hatást gyakorolt rám az utóbbi fél évben, és nem csak felnyitotta a szemem, de olyan dolgokat is megmozgatott bennem, amiről azt hittem rég elfásult, sőtt el is halt... Olyan volt mint valami ébredés, egy hosszú álomból.

És persze a zene. Na hát az valami fantasztikus volt!!! Mindenki jó volt, és élveztem az összes zenekar előadásást, de hát na...azért mégis csak a doghitters miatt mentem. És az minden pénzt megért. (Pláne, hogy még VIP vendég is voltam. *-* Ezer köszönet érte!) Ahogy szám számot követett, úgy szabadultam fel, úgy oldódtak fel bennem azok a gócpontok, amiket a sok gond, teher alakított ki, és amik szinte már megbénítottak az utóbbi időben. Kiadtam magamból minden felesleges érzelmet, rossz érzést, és a helyét átvette egyfajta megnyugvással vegyes lelkesedés, egy boldogságfolyam, ami előbb kis patakként kezdte, de lassan ki fog szélesedni, és talán eljut egészen a tengerig.

Nem fogok megbánni semmit...

-Akkor kérdezted, mit somolygok. Most már tudod. Felszabadultam. Ezt Neked köszönhetem. És igen, ez komoly. Tudom, hogy úgy gondolod, nem hagyod megint palira venni magad, hogy mégegyszer valaki játszon veled. Ez viszont nem játék. Csak játékosság. Mögötte pedig komoly dolgok húzódnak meg. Nagy különbség, mert a célja teljesen eltér. De szerintem ezt te is észrevetted. Remélem valamilyen módon visszaadhatok abból a boldogságból, amit most nekem okoztál. Talán másnak ez semmiség, de nekem nagyon sokat jelentett. Köszönöm.

Ja és még valami. Úgy örülök, hogy a fiúk otthonhagyták a fekete fellépőt!!! Mert így végre megcsodálhattam ezt az egyedi alkotást. Lenyűgöző!! Nagyon-nagyon tetszik! És még játszani is hallottalak rajta! ^-^

Temetni jöttem...nem szónokolni.

2013.04.09 11:09

Lezárult egy korszak. Egy súlyosan vétkes nyomasztó korszak. A tavasz fuvallata nem csak a telet fogja elsöpörni, hanem a nyomasztó múltat is. Letettem a súlyokat amiket eddig cipeltem, és azok a terhek amiket most veszek fel már sokkal könnyebbek...bár sokfélék lesznek. De jó ez így. 13 elhoztad amit vártam tőled. Már csak ki kell alakulnia a dolgoknak.

 

Visszanézve a múltba,

Nem jutok túl sokra.

Hát inkább előre merengek,

Mert álmodni még merek.

Temetni jöttem ide,

Lejárt a kétej ideje.

Lerombolok valamit,

Hogy felépítsek bármit.

 

 

Legyen ragyogóan szép tavaszi napotok! ^-^

Karcolgatás

2013.02.21 13:38

Mivel még nem került ki a művem az Aranymosásra, mással nem tudom elütni az időt, csak izgulással, vagy írással. De mivel többen megkértek, hogy az utóbbit műveljem inkább, mert az kevésbé hülyeség, mégis csak ráfogom magam...

Szóval, van már pár fejezet a folytatásból, így elvittem az egyik legnagyobb szakértőmhőz egy kis brainstorming-olás reményében, aki nem más, mint az egyik főszereplőm mintaalakja. Miután kifejtette a véleményét, felvetette az ötletet:

Trish meg akarja karózni Katját: "Ugye én nyírom ki?"

XDD őőő...még gondolkodom rajta...

"Be van szarva, fogod? A farka is nő...mondtad már?" /Ginger Snaps 1- Ginger/

2013.02.04 08:35

Basszus-basszus-basszus-basszus-basszuuuus....

Nah most aztán jól meg vagyunk szívatva. A verseny nyilvános része is megkezdődött, ami március 4. -ig meghozza eredményét, és utána jön a második forduló, amikor a lektorok elé kerül. Ha bekérik, elolvassák, és továbbadják egy másik lektornak, és annak is elnyeri a tetszését, megy Katona Ildikóhoz, aki eldönti mi lesz.... Éééés jön a bukta. Eddig hat művet kértek fel papírkiadásra, és egyet e-book megjelentetésre.

De most! CSAK három kategória van. Nem tudom, hogy így is hat lehtőség van-e vagy.....vagy csak három?? Mindenesetre benne akarok lenni az elsőben, akár így, akár úgy!!!

Kategóriák, és az azzal járó dolgok:

1. Aranymosás – Winner
A művet a sorozatainkban a szokott feltételekkel megjelentetjük (papírkiadás, profi szerkesztés, könyvbemutató, választható a honor vagy royalty) országos terjesztésben.
2. Aranymosás – Shortlisted
A művet a sorozatainkban a szokott feltételekkel megjelentetjük (ld. fentebb) és kiadónknál megvásárolható a Könyvmolyképző márkaboltban illetve a könyvvásárokon, ahol dedikálást is szervezünk.
3. Aranymosás Public Stars
A pályázat végén a legtöbb lájkot kapott mű, illetve azok, melyeket a szerkesztők ajánlanak, felkerülhetnek a Könyvmolyképző márkabolt e-book szekciójába. A szerzőknek royalty-t fizetünk, és amennyiben az olvasói érdeklődés indokolja, később papírkiadásban megjelenhet a mű.

A verseny él, úgy hogy csillagokkal és lájkokkal a lektorok figyelmét is fel lehet hívni egy-egy műre.

Szóval ha látjátok, hogy fent van a boszorkány tükör (majd én is figyelem) likeoljátok, csillagozzátok! Örök hálám üldözni fog érte.

 

aranymosas.konyvmolykepzo.hu/hirek-2-4086.html

Írók névsora a felkerülés sorrendjében, ezt érdemes figyelgetni:

aranymosas.konyvmolykepzo.hu/palyazok

Ektoplazmikus pofátlanság

2013.01.22 14:35

Semmit nem utálok jobban, mintha egy szellem azzal szórakozik, hogy gyerekeket vagy a háziállatokat ijesztgeti. Attól nagyon eldurran az agyam. Ez ma sem volt másként. Az egyik látogatónk mostanában túl sokat mutatkozik a gyerek előtt, aki ettől kissé félénk lett (ami érdekes, tekintve hogy alapból semmitől sem fél). Nem szívesen nyomom el egy gyerek természetes ösztöneit, de sajnos a helyzet úgy hozta, hogy a kölyöknél ezúttal be kell beszélni, hogy nincs ott semmi. Amikor meg lesz az én gyerekem, természetesen ő teljesen más környezetben fog felnőni, nem lesz szüksége ilyenre. Ebben a korban lehet leginkább elrontani egy kisgyerek természetes képességeit.

Visszatérve bunkó vendégemhez, ma Brigitte cicám volt a terítéken. Egymás után háromszor is halálra rémítette a szerencsétlen macsekot, úgy hogy rendesen le kellett basznom érte. Most lapít mint szar a fűben. Remélem valami értelmesebb szórakozást talál majd magának ezután, különben összeakasztjuk azt a bizonyos verbális bajszot!!

Anyaggyűjtés és írás

2013.01.21 14:22

Már a harmadik fejezetnél tartok. Kicsit belelendültem. Aztán rájöttem valamire. Ez a kötet kissé durvábbra fog sikerülni, mint az előző. De nyugi azért nem fog tocsogni a vérben, és remélhetőleg a megkezdett romantikus szál és a humor fellazítja az elég tömény írói stílusom. Azt viszont még nem tudom hogyan is lesz ebből negyvenakárnyhány fejezet megint... még nem állt össze teljesen a kép...

https://image.hotdog.hu/user/black_rose01/profil/blood.gif

Megkezdődik a vadászidény...

2013.01.14 12:20

Szeretném jelezni, hogy mostanában kevesebbet leszek a közösségi portálokon, ne haragudjatok, ugyanis elkezdtem az "Érző" második kötetét. Szóval nagyrészt az elkövetkező hónapokban írni fogok. És hogy miről fog szólni? Ízelítőnek álljon itt egy kép Lincoln bácsiról, szerintem ez és a kötet címe sokat elárul. ^-^ De annyit biztosan leszögezhetek elöljáróban, hogy megint izgalmas, fordulatos, és vérrel összespriccelt fejezeteket fogtok kapni!

Akkor hajrá! (És basszus legyen már február! Már alig várom, hogy kiderüljön, mit mondanak a lektorok a "Boszorkány tükör"-ről!)

Kezdődik a hajrá!!!

2013.01.05 10:56

Elkezdődött a válogatás, aki bekerül, annak küldenek üzenetet (februárig) , és elkezdik felpakolni a fejezeteket, amik alapján majd a lektorok bekérik a műveket! 238 pályamű került be!

Szóval nagyon szorítsatok értem jó?

Bővebb infó az Aranymosás Irodalmi Magazin hasábjain: aranymosas.konyvmolykepzo.hu/uj-ev-uj-elet-uj-palyazat-4018.html

2013 Fantastic forever!

2012.12.29 21:45

https://4.bp.blogspot.com/_zBidVAXP_-A/TLoXVdfQjxI/AAAAAAAAMNw/nuJi3cDR3lM/s400/lucky13.jpg

Végre! Végre! Vége!

Már csak két nap ebből a borzadályból, amit nemes egyszerűséggel hívjunk csak "2012 a hanyatlás éve" című drámai előadásnak. Hát ez az év......pff...ez valami őőőrületesen szörnyű volt. Hanyatlás fizikai, hanyatlás mentális, hanyatlás lelki és hanyatlás érzelmi szinten is. Az egyetlen pozitívum, hogy megismertem pár új emberet, akiknek nagyon örülök. Hát nagyjából ennyi is... ^-^

De nem baj!!! Mert jön 2013! Az én évem! Yesss... Az imádott 13-asom, ami örökkön örökké visszatérő elem az életemben. Ahogy közeledek hozzá, szinte bizsereg a bőröm alatt az energia!! Sőt már mások is adtak visszajelzést a nagy történésekről, szóval azt is tudom már mit várhatok az évtől. (Jó ha az ember tud olvasni a sorok között is...)

Kívánok Neketek is egészséget, kitartást, minden szépet, minden jót a jövő évre, és hogy váljon valóra minden álmotok!!!

Hello 2013!! Bye never again 2012!


 

 

 

 

 

 

AJÁNLÓ AZ ANGYALOK TÉMÁJÁHOZ

2012.12.28 17:25

angriawolf.webnode.hu/ajanlo/ angyalok

<< 1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>

Gondolat és érzelemmorzsák ezüsttálcán szervírozva.

Aktuális hangulatzene:

Gabriel's lily

https://i88.photobucket.com/albums/k164/kdmoo80/whitelily.jpg

 

My magical world.

 

Kiss of death.