Új élmények, új érzések, új félelmek

Lassan elröppen a nyár, de úgy érzem az év java még csak most kezdődik. Keményen dolgoztam, de sajnos rá kellett jönnöm, vannak dolgok, amire genetikailag alkalmatlan vagyok, hiába is erőlködöm. Most azon morfondírozok, hogy mihez is kezdjek, ugyanis olyan munkakört kellene keresnem, amit a betegségeimmel együtt is be tudnék tölteni. A minap nagy meglepetés ért, amikor Cesar Millan úgy döntött, mégis válaszol a levelemre, és egy nagy narancssárga borítékot találtam a postaládámban, benne egy dedikált fotóval és egy cuki képeslappal, amire személyes reagálását biggyesztette. Mondanom sem kell, nagyon feldobta a napom. Arra buzdított (ahogy persze mindenkit), hogy legyek én is falkavezér. Jött is az ötlet, hogy huhúúúú téényleg, hiszen az egyik vágyam anno az volt, hogy kutyákkal foglalkozzam...még érzékem is lenne hozzá. Igen ám...szét is néztem a neten...de a legjobb, "legközelebbi" (az ország másik felén, Sz.Fehérváron lévő > _ <") tanfolyam nem csak km-ekben horribilis, de az árában is banális. Szomorúan konstatáltam, hogy ez bizony nem az én pénztárcámnak lett kitalálva...marad a "csináld magad", mint ahogy mindig... ˘_˘"

Miután ezt a dolgot kicsit félrepakoltam, a jövő hetemre kezdtem koncentrálni. Mindjárt itt a Fezen (irónikusan hol máshol), és én már javában készülődök. Már nagyon várom, annál is inkább, mivel láthatom a kedvenceim, és újra találkozom Joe-val is. Na igen...Joe....

Hmmm... egyelőre úgy fest Lucyon végleg feladta. Nem mondom, hogy direkt miatta csináltam. Hülyeség lenne, hiszen az öt év jegyességből már az utolsó egy év úgy telt el, hogy azon morfondíroztam, jó-e ez így? Akarom folytatni? Valami elmúlt... azt hiszem a lángok már kialaudtak, és a parázs csak pislákolt. Így nem lehet élni, ez hazugság lenne, azt pedig nem szeretem. Közel sem perzselt már úgy, mint akkor, azon az éjszakán, amikor a sámánok ütemes dobolása, és a fő sámán vigyázó tekintete mellett, együtt átsétáltunk rajta. Nem égetett az izzó parázs, és a kapcsolatra azt hittem örökké is tarthat. Talán úgy is lehetett volna...ha a körülmények mások. De most "ezt dobta a gép". Szóval már fontolgattam egy ideje a változást. És akkor ismertem meg Őt. Joe-t. Ott borult minden, legfőképp a józan eszem. Úgy hogy a végső döntésben mégis a főszerep az övé lett. Fogalmam sincs mi fogott meg igazán benne, hiszen először csak egy képet és az általa lekörmölt bemutatkozó sorokat olvastam. Mégis valami megmozdult bennem... Neeem... nem a szél volt... :DD

Azt hiszem az fogott meg benne, hogy intelligens, kreatív, felnőtt gondolkodású, ugyan akkor végtelenül lökött. Egy perc sem kell neki és azonnal fel tud vidítani. Jó mondjuk ha rossz passzban van, tény hogy még fél perc sem kell neki, és képes úgy a padlóra küldeni, hogy nincs is kedvem felállni onnan. Persze ez nem az ő hibája, talán csak túlérzékeny vagyok. De vitathatatlanul nagy hatással van rám. Minden téren... Amikor volt szerencsém először belenézni abba a lehetetlenül szép zöldes-szürke szempárba...azt hiszem akkor lett végleg végem. Előtte nem is tudtam pontosan meghatározni amit érzek, csak hogy úgy vonz, akár éjjeli lepkét a rovarcsapda fénye. Még ha bele is hal az a lepke, akkor sem tudja magát türtőztetni. De miután találkoztunk...tudtam, hogy oltári nagy baj van!!! Azt hiszem reménytelenül beleszerettem, és tudom...ő nem fogja viszonozni. Nem fog ráálni, nem fog esélyt adni. És ezt nem csak az ösztönöm mondatja velem. Bár még reménykedem, hogy nem így van... az érzéseim pedig nem fognak megváltozni semmi estere sem. Immár kb 9 hónapja kapok tőle hideget-meleget, de sosem tudta elérni, hogy alapvetően máshogy nézzek rá. A legfurább, hogy eddig a kapcsolataimban, azokkal akikkel voltam, alapjáraton egy húron pendültünk és rengeteg közös vonásunk volt. Ezért azok akikkel nincs közös bennünk, nem is érdekeltek. Most szert tettem egy új perspektívára. Alapjáraton nagyon is hasonlóak vagyunk, bár azt hiszem ezt ő sosem ismerné be, de amúgy nagyon különbözünk, és sok dologban bizony eltér a véleményünk. De ahelyett, hogy ez zavarna, azon kaptam magam, hogy érdekel, meg akarom érteni, őt mi motiválja, miért szereti amit szeret, miért teszi amit tesz...stb. Van hogy rájövök, a véleményem nem változik meg, van hogy nem fogom azt szeretni amit ő, de értem, hogy mit lát benne, sőt elfogadom... talán ez csak a szociális képességeim egyike, de a lényeg, hogy ez jó. Persze fogalmam sincs ő hogy van ezzel. Hogy vajon ő is elmorfondírozik azon, amiket velem, rólam tapasztal meg, vagy elvből elutasítja a megismerés-megértés lehetőségét, és fáradságosnak ítéli meg. Pedig jó lenne tudni... Jó lenne valami visszajelzés. Tudok olvasni a sorok között, hiszen ezért szeretem a pszichológiát, a viselkedés tanulmányozásást, de ez most más. Jobb lenne valami kézzel foghatóbb, még akkor is ha a dolog kiforratlan és még magunk sem tudjuk mi lesz valójában ebből.

Szóval mindjárt itt a Fezen. Izgatottan várom. Új élmények, új érzések, új félelmek. Minden lesz itt. Hiszen már most is van. Legtöbbje félelem, de azért nem engedem, hogy a hatalmába kerítsen. Szeretném felhőtlenül megélni életem első igazi nagy fesztiválját, amit az is bearanyoz, hogy sosem nyertem még semmit, de ezúttal a rendezvényre sikerült szereznem egy bérletet ingyen és bérmentve. Szeretném a rajongó boldogságával meghallgatni őket játszani... de azt hiszem a legjobban abban reménykedem, hogy több időt tölthetünk együtt. Tényleg nagyon várom... talán most letisztulnak majd bennem azok a dolgok, amik még csak kavarognak, miközben kikapcsolok és jól fogom magam érezni.