Oh my God!

Komolyan mondom még mindig röhögök...pedig már eltelt pár nap. Úgy döntöttem, nekiesek az Érző sorozatnak, és átszabom, gatyába rázom az első kötetet, majd folytatom a másodikat. És hogy kinek köszönhető ez az egész? Hogy ki inspirált...? Na itt jön a vicces rész. Az én drága Agedman-em és Strollen-em.

Az egyik nap, amikor elutaztam anyuhoz, és több időt töltöttem nála, reggel azt ecsetelte kávézás közben, hogy milyen fura álma volt. Mindketten benne voltunk, és történt valami amiért kiszállt a rendőrség. Naaaa vaaajon ki volt a két nyomozóó? XD Bizony bizony... ráadásul a slusszpoén, hogy én csak a személyleírásból, a viselkedésükből jöttem rá, kik is azok, hiszen anyunak soha nem meséltem róluk. Ő csak a könyv első fejezetét olvasta, és slussz passz. Ott pedig még csak kilátásba sincsenek helyezve! Igen csak meglepődött, amikor pontosan leírtam neki, mit látott, és hogy hogyan viselkedtek velünk. Alá is támasztotta az igazam. Itt véget is érhetne a dolog, hiszen ez önmagában is fura...

...De nem. A hét elején volt szerencsém a fiúkat a saját álmomban is üdvözölni. Jöttek is, nagy ölelés, és szemrehányások közepette, hogy ezer éve nem találkoztunk. Mikor felébredtem, egyszerűen nem tudtam megállni, hogy ne nevessek. Tudtam jól, azt akarják, hogy ne hanyagoljam a könyvet. És mivel én soha nem hittem a véletlenekben, hát neki kezdtem. Hallottam róla, hogy másoknál is volt már ilyen, olyan többkötetes íróknál, akiknek van neve a szakmában. Hogy kvázi önálló életre keltek a szereplőik. Nos... ők unszolnak, hogy folytassam. Remélem meg lesz az eredménye...