Kommunikációs etikett
Persze csak viccelek. Etikett nincs, de ha valaki például az elhunyt szerettével akar tárgyalni, az biztosan úgy fog hozzáállni, ahogyan azt életében tette. Szóval úgy viszonyulunk a szellemekhez, ahogy ők hozzánk.
Mint már említettem nagyjából, a szellemeknek három megjelenési formája van, viselkedésüktől függetlenül.
Vannak:
-intelligens entitások,
-ismétlődő jelenségek,
-és energialenyomatok.
Általában ez utóbbi a leggyakoribb. Van, hogy nincs is szellem a dologban, mégis úgy érezzük az adott helyen, hogy valami nem stimmel. Ilyenkor egy tárgyakba, falakba ivódott energiatöbblettel van dolgunk. Ettől a legegyszerűbb megszabadulni. Lehet, hogy az ember ilyenkor fáradékonyabb, ingerlékenyebb, erőtlen, bár látszólag ezt semmi sem indokolja. Megfelelően táplálkozik, sportol, az élete hellyel-közzel rendben zajlik, mégis mintha valami rossz dolog ülne a feje felett. Az épületek, és a benne lévő holmik, főleg a gyakran használtak, képesek felvenni az emberek által „leadott” erős érzelmeket. Képzeljünk csak el egy poharat, amit folyton felöntenek vízzel. Egyszer csak meg telik, ha nem vigyázunk, és akkor könnyen kilöttyenhet. Ilyen az érzelmekkel, és az ebből fakadó energiákkal túlterhelt egyén is. Leginkább a negatív dolgokat vagyunk hajlamosak lepasszolni környezetünknek. Azok mindig valahogy erősebbek, ki tudja miért. Talán a fájdalom meghatározóbb az életünkben, mint a boldogság. Ezért lehet az, hogy az érzékenyebb emberek, belépve egy idegen helyre, esetleg kényelmetlenül érezhetik magukat, vagy pont ellenkezőleg, rajonganak a házért. A túltöltöttséget előidézheti akár sok indulatos vita, kiabálással, tányértöréssel, de a boldog érzelmeink is túláradhatnak, bár az jótékonyan jelentkezik, ezért nem is figyelünk fel rá. (Jé, a szomszéd mostanság folyton vigyorog. Mitől lehet? Ki tudja, a lényeg, hogy jól érzi magát.)
Ilyenkor nincs más dolgunk, csak egy alapos szellemi tisztítást végezni, és kész.
Az entitások már más lapra tartoznak. Ők valódi szellemek, legyenek akár kopogók, kísértetek, stb… Az így a földhöz ragadt lelkek, többnyire kommunikatívak, és ha kérdezzük őket, gyakran válaszolnak is. De van egy csoportjuk, akik annyira letompulnak, hogy képtelenek tudomást venni az élőkről. Ők inkább csak bóklásznak, esetleg újraélik az életük momentumait, a haláluk körülményeit, a pillanatát. Hiába kérdezzük őket, még ha fel vagyunk szerelkezve hiper-szuper cuccal is, akkor sem fognak tudomást venni rólunk. Persze azért van módja, hogy legalább szóra, vagy tettre késztessük őket. Ilyen a már megemlített, Klinge fivérek -féle korszakhívás elmélete. Ez abból áll, hogy a szellem életének korából, becsempészünk a jelenbe elemeket. Lehetnek tárgyak, emberek, szituációk, meg persze ezek variánsai. Például Brad és Barry az egyik polgárháborús fronton, bevetette a korszakhívást, úgy, hogy hangefekteket játszottak le: fegyverropogás, ágyú. De olyan is volt, hogy a harcban kézbesített katonai leveleket olvastattak fel, ami parancsokat tartalmazott. Mondanom sem kell, meg lett az eredménye.
És persze Brad mindig hangzatos fellépésének is. Ő szinte állandóan kiabál a szellemekkel, sokszor provokálja őket. Bár ez jó taktikának bizonyul, azért vissza is üt néha. Mondjuk, amikor az egyik esetnél, úgy hátba rúgta egy láthatatlan erő, hogy összerogyott a szőnyegen. Azért ez kicsit fájhatott. Szóval csak óvatosan!
Ha szerencsénk van, és szellemünk hajlandó diskurálni, annak is megvannak a maga lépései. Természetesen először a nevére érdemes rákérdeznünk, hogy tisztázzuk, ki is ő. Utána jöhet a „miért vagy itt”, „mi történt veled” és a hasonló kérdések. De mindig fontos lényegretörő, egyszerű kérdéseket feltennünk, ha ideális választ akarunk kapni. Azért a szellemek nem IQ bajnokok. A lélek minél idősebb, annál tompultabb lehet. Egy idő után elszoknak a mi világunktól. Ezért az egyszerűség a legpraktikusabb. Úgy nincs félreértés. És remélhetőleg nem sértjük meg. Ki tudja, mi mindenre képes egy mérges túlvilági alak…
