Halottidézés, és társalgás két nagyon eltérő kultúrából.

Mint tudjuk a hithű keresztényeknél, többnyire nem fordulnak elő olyan elemek, amik a pogány világból merítkeznek. Legalább is szerintük. Az igazság viszont az, hogy az újkort mániákusan és erőszakosan meghódító kereszténység nagy százaléka a pogánynak nevezett ősi vallásokra, és azok rituáléira épül. Mondván, ami bejáratott és működő képes, azt az embereknek könnyebb elfogadni. Na mindegy. Most nem akarok vallási vitába bonyolódni, mert nagyon elkanyarodnék a témától. Szóval a Bibliában is előfordulnak fura dolgok (mármint az eredeti szövegben, nem a szépített fordításokban). Ilyen például egy eset, az endori halottidéző asszony története.

Az elhunyt, egy médiumon keresztül szól az élőkhöz. Az epizód valósággal modern szellemidéző szertartásokhoz hasonlít. Sámuel próféta halála után Saul, Izráel első királya tanácsadó nélkül maradt, s egyre nyugtalanabb lett, mert attól tartott, bűnei miatt az Úr letaszítja trónjáról, mint azt halála előtt Sámuel megjövendölte. Hatalmas filiszteus haddal készült megütközni a Jezréel völgyében, és tanácsra volt szüksége. A csata kimenetelét a szokásos módokon –álomlátás, kockavetés, próféták, szent tárgyak által –próbálta megtudakolni, de eredménytelenül. Végül elhatározta, hogy egy halottidéző asszonynál, vagy mai fogalmak szerint egy médiumnál tudakozódik. Ilyet azonban nem talált egykönnyen, mert az Írás szigorúan tiltotta a halottak megidézését s az ily módon való jövendölést. (Minő botor dolog. Hiszen a holtak nálunk néha sokkal többet tudnak, hiszen ők már átlátják az egész „folyamatot”.) A sors iróniája, hogy maga Saul tiltotta be ezeket a praktikákat. Szolgái azonban ismertek egy halottidéző asszonyt Endorban, aki fel is idézte Sámuel szellemét. Saul –úgy tűnik –maga nem látta a szellemet, csak az asszony leírásából ismert rá. Sámuel pedig a médiumon keresztül közölte vele, hogy másnap Izráel vereséget szenved, Saul pedig a fiaival együtt odavész, s Dávid lesz Izráel új királya.

Persze minden pontosan a jövendölés szerint történt…

De most nézzünk el egy kicsit keletebbre is, ahol a halotti kultusz a miénktől sokkal komolyabb, és az emberek nem taszítják el maguktól halottaik szellemét. Ott a holtak, az életük mindennapjainak részét képezik.

Az egyik leghíresebb japán sztori Hoichi, a fül nélküli legendája, amit másik három szellemes történet kíséretében, Masaki Kobayashi meg is filmesített a KWAIDAN című alkotásában. (Itthon is beszerezhető, potom áron.) A Cannes Film Fesztiválon, a zsűri különdíját is elnyerte 1965-ben.

A történet ott kezdődik, hogy a japán Simonoszeki kikötő közelében 1185-ben lezajlott dannourai tengeri ütközetben a Minamoto nemzetség teljesen kiirtotta a Taira nemzetséget, Antoku tennóval, azaz a gyermek császárral egyetemben. A hajósok évszázadokon át nem mertek arrafelé hajózni. Attól féltek, hogy a Tairák fel találnak bukkanni a tengerből és elsüllyesztik a hajóikat. A helybeli halászok között mindenféle mendemondák kaptak lábra kísérteties, lebegő, démoni tüzekről. Idővel Simonosekiben felépült egy Amidaji nevű buddhista templom, amelyet később sintoista kápolnává alakítottak át és Akama jingúnak neveztek el. Itt imákat mondtak, hogy a holtak lelke megbékéljen, és emlékművet emeltek a gyermek császár és családja tiszteletére. A nyughatatlan szellemek azonban olykor még mindig háborgatták az élőket. Hoichi, egy világtalan zenész, aki biván (lanthoz hasonló, tradicionális keleti hangszer) játszott és XVIII. század közepe táján a templom lakója volt, remekül tudta előadni a dannourai ütközet történetét. Kiváló képességeinek híre ment, olyannyira, hogy a mit sem sejtő zenészt a holt Tairák elhívták magukhoz, adja elő nekik a tengeri csata históriáját. A zenészt éjjelente fegyveres őr kísérte egy látszólag elhagyatott udvarházhoz, ahol –legalábbis ő úgy hitte –egy nemesi család szórakoztatásáról kellett gondoskodnia. A templomszolgákat nagyon aggasztotta, hogy Hoichi minden éjjel eltűnik. Végigkutatták hát a várost, míg végül rábukkantak amint Antoku tennó sírja előtt térdelt, és népes tűzdémon közönség előtt adta elő szenvedélyes átéléssel a históriát. Hogy aztán miért lett fülnélküli, az most maradjon titok. Akit érdekel, nézze meg a dvd-t. Csak ajánlani tudom! Nagyon jók a legendákat feldolgozó kisfilmek.

A japán és kínai irodalomban számos történetet találunk, amik arról szólnak, hogy halandó emberek mit sem sejtve kerülnek kapcsolatba meghaltak szellemeivel. A nyugati kultúrában a holtak a távoli mennyországba, vagy a pokolba kerülnek, a keleti gondolkodásban azonban az élők, és a holtak világa nem határolódik el szigorúan egymástól. A kettőt elválasztó szövedék anyaga vékony, könnyen átszakad, így kialakulhat ember és szellem közötti kapcsolat. Bár ezek a kapcsolatok sokszor veszélyesre fordulhatnak. Hoichinek szerencséje volt, hogy életben maradt, és elmondhatta, hogy mi történt vele.