A szellemek „lélektana”.

Mihez kezdjünk, ha egy szellemmel kell osztoznunk az otthonunkon?

Természetesen először jobb kideríteni, hogy az entitás rokon, ismerős, hajdani háztulaj, vagy esetleg csak rosszakaró. Amennyiben rokon, nem érdemes aggódni, biztosan okkal maradt itt velünk. (Miért fél az ember a nagymamájától, akit életében imádott, akkor, amikor már nincs fizikai teste? Én ezt nem értem. Attól ő még ő marad!) Lehet, hogy nem tud elszakadni az épülettől, vagy a családtól, még nincs kész az átkelésre. Ha ilyenkor egy nagyeszű spirituális emberke át akarja küldeni, nem hogy használ, de árt neki. Először is a szellem felkészületlen, zavart lesz. (Ez olyan, mintha egy kétéves gyerekre ráerőltetnénk, hogy olvasson fel egy mesekönyvből.) Másrészről, csak mert megszűnik a jelenléte, nem biztos, hogy átkelt. (Lehet, hogy csak kiszorítjuk a „perem” szélére, ahol ki van téve a többi szellemnek, vagy démonoknak.) Ez minden lélek személyes döntése! Az ember abba a kivételes helyzetbe került, hogy szabad akaratot kapott teremtőjétől. Ez az oka, hogy eltérő módon, más-más időintervallum szükséges a lélek továbbfejlődéséhez. Senkinek nincs joga egy másik lényt rákényszeríteni valamire, ha az ártalmatlan és veszélytelen, nem tör az életére! Nem beszélve arról a helyzetről, amikor szeretteink az átkelés után, úgymond „megvilágosodva” visszatérnek, hogy segítsenek nekünk, egyengessék finoman az utunkat.

Aztán ott a másik véglet… Tavaly egy nagyon kedves barátnőm, észrevette magán, hogy ingerültté válik indokolatlanul, fáradékony, az energiája vészesen megcsappant, és ami a legfurcsább volt, hogy deréktájékon, a gerinc vonalon, megjelent egy tenyérnyi, szabályos, (!) piros, kerek folt. Tudtuk azonnal, valami nem stimmel. Finoman ráhelyeztem a tenyerem a foltra, és erőteljes, tiszta, pozitív energiával kezdtem „bombázni”. Ennek jó érzéssel kellett volna eltöltenie. De a barátnőm rögtön reagált, és hatalmasat ugrott, felkiáltva, hogy „mi ez a forróság, ez fáj”. Pedig fogalma sem volt, mire készülök éppen. Közöltem vele, hogy holnap, amilyen gyorsan csak lehet, jöjjön át hozzám, és elvégzek egy szelleműzést rajta, ugyan is egy fickó ráakaszkodott, és már majdnem teljesen megszállta. Ezt semmiképpen nem engedhettem! Az ember biológiailag arra lett kitalálva, hogy egy test, egy lélek. Ez ilyen egyszerű. Ha ennél több lélek használ egyetlen testet, akkor a szervezet összeomolhat. A vérnyomás megemelkedik, az izmok begörcsölhetnek, az anyagcsere felborulhat, az agy megkavarodhat az össze-vissza impulzusoktól. A megemelkedett vérnyomás, és szívdobogás következtében, a pupilla kitágul, ezért léteznek olyan beszámolók, amiben a megszállottaknak fekete lesz a szeme.

A nap további részét, hathatós lelki tréninggel töltöttem, és őrangyalommal, valamint a szent háromság legerősebb arkangyalaival közösen (akik mindig segítenek a munkámban) felkészültem a másnapi tisztításra. Reggel be is állított a barátnőm. Egy szent kört felhúzva, elvégeztem a szertartást. Nagyon nehezen bírtam elküldeni a férfit, rettentő erőszakos volt. És nagyon feldühített a szemtelenségével, ezért egyenest a „peremre” zavartam. Aki ide kerül, az a szellemi síkon marad, így ha akar, tud kísérteni, de soha többé nem tud megszállni senkit, nem tud hatást gyakorolni a fizikai világ organikus anyagaira.(Olyan, mintha tv-n nézné a mi világunkat, mint egy show műsort. Betelefonálhat, de az nem sok mindenen változtat a műsort illetően. ^-^) Továbbra is tapasztaltuk, hogy egy ideig még próbálkozott, főleg nálam, mivel bosszantotta, hogy keresztül húztam a számításait. A munkahelyemen összetört egy tükröt, kinyitotta a bejárati ajtóm éjszaka (de bejönni már nem tudott a mágikus védelem miatt), ijesztgette a barátnőm gyerekét, csoszogással, lépkedéssel, tárgyak mozgatásával, de mivel nem foglalkoztunk vele, teljesen lelombozódott. Aztán egyszer követett, ahogy elhagytam otthonom biztos védelmét, és megvárta, amíg nem számítok rá. Reggel, amikor álmos voltam, és épp a reggeli kávém készítettem, úgy döntött összeszedi minden erejét, és nemes egyszerűséggel fojtogatni kezdett. Na ez már sok volt, nagyon begurultam, és úgy eltaszítottam, hogy azóta sem hallottunk felőle. (Mégis mit képzel ez magáról?) Közben végeztem egy kis nyomozást. Egy régi börtöncellában, megtaláltam a „lenyomatát” (erről már beszéltem, hogy mit is jelent ez a fogalom). A csendőrök bevitték (az 1700-1800-as évek között) a fogdába, és jó alaposan elverték. Feltehetőleg bántalmazott egy nőt, és lelökte egy magas lépcsőről. Nem tudom a nővel mi lett, viszont a fickót úgy helybenhagyták, hogy az állkapcsa is megrepedt, lehet, hogy el is tört. Éreztem a metsző fájdalmát, és a dühét. Ahogy ott kuporgott a sötét sarokban, fortyogva a méregtől, sajgó arccal. Ez ivódott bele, a börtöncella falaiba.

Persze nem ott lelte halálát, egészen biztos, hogy élve hagyta el a helyet. De azt hiszem tökéletesen helytálló az a mondás, miszerint „ha a falak beszélni tudnának…”.