Első vizsgálati helyszín: a temető felső része

Időpont: 2012, augusztus 24. 22.52-kor.

A vizsgálatot az úgynevezett „sirató anya” szobrának tövében végeztük, ami nem más, mint egy családi sír. A közelben egy kripta is található.

Sajnálatos módon, itt szinte semmilyen értékelhető hang nem tűnik fel, és a péntek esti buli, távoli zajait is ki kellett szűrnünk. Csak az én táskám mocorgása a vállamon, valamint a beszélgetésünk hangjai felismerhetőek. Látni nem láttunk semmit.

Második vizsgálati helyszín: a temető ravatalozója

Időpont: 2012, augusztus 24. 23.07-kor.

A vizsgálatot a temető ravatalozójánál folytattuk, sajnos ekkor voltunk a legközelebb az esti buli odaszűrődő hangjaihoz, így majdnem értékelhetetlen lett az anyag. Ráadásul a környék kutyái is ekkor döntöttek úgy, hogy ideje körbezajongani a falut.

Lucyon hangosan csörtető lábbelije miatt pedig, nem tudni melyik az ő lépte és melyik az elhunytak zajongása. Ugyan is a kezdéskor felsétáltunk a ravatalozó terasza alá, viszont amikor biztosan tudom, hogy lecövekeltünk, és meg sem mozdultunk, halk surrogó lépteket lehet hallani, mintha valaki kerülgetne minket. A felvétel 4. 51 percénél, amikor a kamerán jól látszik, hogy ugyan annak a távoli, utcai lámpának a fénye tér vissza újra és újra (vagyis meg sem mozdultam, csak a készüléket hordoztam körbe a karommal) pontosan kivehető, és zajmentes, szabályos, lassan elhalkuló léptek ütik meg az ember fülét. Ami 5. 04-ig tart. Ez után megállítottam a felvételt.

Harmadik vizsgálati helyszín: a temető egyes kapujának közelében, a jobb oldali szektorban.

Időpont: 2012, augusztus 24. 23.15-kor.

Az utolsó hangfelvételt egy 2006-ban elhunyt személy sírja mellett végeztük, egy találomra kiválasztott helyen. Bár közel voltunk az úthoz, szerencsénkre az ott lakók pont már nyugovóra tértek, és nem is volt a ház túl közel. Ráadásul ekkor voltunk legmesszebb a buli zajaitól, ami majdnem teljesen megszűnt. A helyszínen még hallható volt kissé, de a kamera mikrofonja már nem volt elég érzékeny, hogy bezavarja. Így amit felvettünk, csak a közelünkből érkezhetett. Ebből a szempontból ez a legjobb felvétel.

Amikor előző este kint jártunk terepszemlén, ebből a szektorból éreztem a legerősebb aktivitást, így reménykedtem, hogy talán itt történik is valami. Nem kellett csalódnom.

Először is a felvétel indulásakor, már a helyünkön voltunk, nem mozogtunk, csak álltunk egy helyben, mégis pontosan kivehető a közeledő, surrogó léptek zaja, ami utána is szaggatottan fel-fel veri a csendet. Később a feltett kérdések után, Lucyon jelezte, hogy mintha halott volna valamit és kb. északi irányba mutatott. Ekkor hangosan felszólítottam az illetőt, hogy jöjjön közelebb, mert olyan messziről nem fogjuk hallani őt, a túl sok a zaj miatt. Pár pillanat múlva, ismét közeledő, surrogó léptek hallhatóak a felvételen. Ezt követően sokáig nem történt semmi. Majd arra lettem figyelmes, hogy a csuklómon mocorogni kezd a karkötő. Kérdeztem, hogy „te piszkálod-e”, mire még intenzívebb érzés lett urrá rajtam. Olyan volt, mintha egy bizsergető, hűvös kéz, lágyan megmarkolná a csuklómat. Ki akartam zárni minden lehetőséget, így arra kértem a szellemet, mozdítsa meg a karkötőm. Erre erősen zsibbasztó, húzó erő lett a válasz azon a tájékon. Most már kétségem sem volt afelől, hogy valaki ott van velünk, és próbálja felhívni magára a figyelmet. Sajnos a mikrofonunk nem volt elég érzékeny, így újra meg kellett kérnem, hogy mondja el a nevét, egyenesen bele a készülékbe. Egy-két másodpercre rá, a felvételen hallható egy középkorú férfi tisztán kivehető két, maximum három szótagból álló válasza, ami azonban még így is túl halk lett, köszönhetően a testetlen állapotának. Mi nem is figyeltünk fel rá a helyszínen, csak a későbbi meghallgatás során vettük észre, akkor is azért, mert maximumra feltekerve játszottuk vissza. Sajnos fogalmam sincs, mit is mondhat, de biztosan válaszolt nekünk.

A vizsgálatot pontosan 23.25-kor fejeztünk be.

Az első temető „szellemvadászatának” értékelése:

A vizsgálat során semmilyen segédeszközt nem használtunk, amire reagálhattak volna az entitások. Csak hangfelvételeket, és pár fotót készítettünk. A közelben magas volt a zaj koncentrátum, ezért nehéz volt kiszűrni bármilyen paranormális eltérést. Az utolsó vizsgálati helyszínen, ahol előzőleg is éreztem jelenlétet, egy (feltehetően) férfi, kapcsolatba próbált lépni velünk. Árnyalakot, fényjelenséget nem tapasztaltunk, a hang nem tekinthető bizonyítéknak, ám érdekes volt, hogy pont a kérdés elhangzása után, és a fura érzés közben hallható a „válasza”.

Legközelebb, szintén egy falu temetőjébe látogatunk el, ahol teszteljük a „gyertyavonzás” elméletét is, mi szerint, ősidők óta úgy tartják az emberek, hogy a gyertya lángja, és annak fénye vonzza a holtak lelkeit, visszavezetve őket hozzánk (pl. mindenszentekkor, halloweenkor). Kíváncsi leszek, hogy ekkor vajon többen jelentkeznek-e, vagy ugyan úgy csak egy-két lélek fog bolyongani a sírok között.

A szellemeké pedig a kapcsolatfelvétel. Vagyis a szeánsz. Régóta van dolgom szellemekkel, és szellemi szintű lényekkel, (kb. 13 éve foglalkozom ezoterikával és mágiával) ezért most felötlött bennem a kérdés, hogy vajon egy átlagos méretű temetőben, akadnak e bolyongó lelkek. És ha igen, mennyi, milyen, valamint hajlandóak e kommunikálni. Még sosem vizsgáltam, így a téma zárásaként kiválasztottunk három temetőt, amik egymástól több mint tíz km-re fekszenek. Mindegyikben kettő, vagy három vizsgálatot végzünk, attól függően, hogy mekkora a terület. Az első temető vizsgálatára holnap este kerül sor. Segítő társam, és egyben tanúm a történésekre Lucyon Blackthor lesz, aki egy ideje már nálam tanul. Reméljük, asztrális barátaink hajlandóak lesznek majd megmutatkozni.

Mihez kezdjünk, ha egy szellemmel kell osztoznunk az otthonunkon?

Természetesen először jobb kideríteni, hogy az entitás rokon, ismerős, hajdani háztulaj, vagy esetleg csak rosszakaró. Amennyiben rokon, nem érdemes aggódni, biztosan okkal maradt itt velünk. (Miért fél az ember a nagymamájától, akit életében imádott, akkor, amikor már nincs fizikai teste? Én ezt nem értem. Attól ő még ő marad!) Lehet, hogy nem tud elszakadni az épülettől, vagy a családtól, még nincs kész az átkelésre. Ha ilyenkor egy nagyeszű spirituális emberke át akarja küldeni, nem hogy használ, de árt neki. Először is a szellem felkészületlen, zavart lesz. (Ez olyan, mintha egy kétéves gyerekre ráerőltetnénk, hogy olvasson fel egy mesekönyvből.) Másrészről, csak mert megszűnik a jelenléte, nem biztos, hogy átkelt. (Lehet, hogy csak kiszorítjuk a „perem” szélére, ahol ki van téve a többi szellemnek, vagy démonoknak.) Ez minden lélek személyes döntése! Az ember abba a kivételes helyzetbe került, hogy szabad akaratot kapott teremtőjétől. Ez az oka, hogy eltérő módon, más-más időintervallum szükséges a lélek továbbfejlődéséhez. Senkinek nincs joga egy másik lényt rákényszeríteni valamire, ha az ártalmatlan és veszélytelen, nem tör az életére! Nem beszélve arról a helyzetről, amikor szeretteink az átkelés után, úgymond „megvilágosodva” visszatérnek, hogy segítsenek nekünk, egyengessék finoman az utunkat.

Aztán ott a másik véglet… Tavaly egy nagyon kedves barátnőm, észrevette magán, hogy ingerültté válik indokolatlanul, fáradékony, az energiája vészesen megcsappant, és ami a legfurcsább volt, hogy deréktájékon, a gerinc vonalon, megjelent egy tenyérnyi, szabályos, (!) piros, kerek folt. Tudtuk azonnal, valami nem stimmel. Finoman ráhelyeztem a tenyerem a foltra, és erőteljes, tiszta, pozitív energiával kezdtem „bombázni”. Ennek jó érzéssel kellett volna eltöltenie. De a barátnőm rögtön reagált, és hatalmasat ugrott, felkiáltva, hogy „mi ez a forróság, ez fáj”. Pedig fogalma sem volt, mire készülök éppen. Közöltem vele, hogy holnap, amilyen gyorsan csak lehet, jöjjön át hozzám, és elvégzek egy szelleműzést rajta, ugyan is egy fickó ráakaszkodott, és már majdnem teljesen megszállta. Ezt semmiképpen nem engedhettem! Az ember biológiailag arra lett kitalálva, hogy egy test, egy lélek. Ez ilyen egyszerű. Ha ennél több lélek használ egyetlen testet, akkor a szervezet összeomolhat. A vérnyomás megemelkedik, az izmok begörcsölhetnek, az anyagcsere felborulhat, az agy megkavarodhat az össze-vissza impulzusoktól. A megemelkedett vérnyomás, és szívdobogás következtében, a pupilla kitágul, ezért léteznek olyan beszámolók, amiben a megszállottaknak fekete lesz a szeme.

A nap további részét, hathatós lelki tréninggel töltöttem, és őrangyalommal, valamint a szent háromság legerősebb arkangyalaival közösen (akik mindig segítenek a munkámban) felkészültem a másnapi tisztításra. Reggel be is állított a barátnőm. Egy szent kört felhúzva, elvégeztem a szertartást. Nagyon nehezen bírtam elküldeni a férfit, rettentő erőszakos volt. És nagyon feldühített a szemtelenségével, ezért egyenest a „peremre” zavartam. Aki ide kerül, az a szellemi síkon marad, így ha akar, tud kísérteni, de soha többé nem tud megszállni senkit, nem tud hatást gyakorolni a fizikai világ organikus anyagaira.(Olyan, mintha tv-n nézné a mi világunkat, mint egy show műsort. Betelefonálhat, de az nem sok mindenen változtat a műsort illetően. ^-^) Továbbra is tapasztaltuk, hogy egy ideig még próbálkozott, főleg nálam, mivel bosszantotta, hogy keresztül húztam a számításait. A munkahelyemen összetört egy tükröt, kinyitotta a bejárati ajtóm éjszaka (de bejönni már nem tudott a mágikus védelem miatt), ijesztgette a barátnőm gyerekét, csoszogással, lépkedéssel, tárgyak mozgatásával, de mivel nem foglalkoztunk vele, teljesen lelombozódott. Aztán egyszer követett, ahogy elhagytam otthonom biztos védelmét, és megvárta, amíg nem számítok rá. Reggel, amikor álmos voltam, és épp a reggeli kávém készítettem, úgy döntött összeszedi minden erejét, és nemes egyszerűséggel fojtogatni kezdett. Na ez már sok volt, nagyon begurultam, és úgy eltaszítottam, hogy azóta sem hallottunk felőle. (Mégis mit képzel ez magáról?) Közben végeztem egy kis nyomozást. Egy régi börtöncellában, megtaláltam a „lenyomatát” (erről már beszéltem, hogy mit is jelent ez a fogalom). A csendőrök bevitték (az 1700-1800-as évek között) a fogdába, és jó alaposan elverték. Feltehetőleg bántalmazott egy nőt, és lelökte egy magas lépcsőről. Nem tudom a nővel mi lett, viszont a fickót úgy helybenhagyták, hogy az állkapcsa is megrepedt, lehet, hogy el is tört. Éreztem a metsző fájdalmát, és a dühét. Ahogy ott kuporgott a sötét sarokban, fortyogva a méregtől, sajgó arccal. Ez ivódott bele, a börtöncella falaiba.

Persze nem ott lelte halálát, egészen biztos, hogy élve hagyta el a helyet. De azt hiszem tökéletesen helytálló az a mondás, miszerint „ha a falak beszélni tudnának…”.

Persze csak viccelek. Etikett nincs, de ha valaki például az elhunyt szerettével akar tárgyalni, az biztosan úgy fog hozzáállni, ahogyan azt életében tette. Szóval úgy viszonyulunk a szellemekhez, ahogy ők hozzánk.

Mint már említettem nagyjából, a szellemeknek három megjelenési formája van, viselkedésüktől függetlenül.

Vannak:

-intelligens entitások,

-ismétlődő jelenségek,

-és energialenyomatok.

Általában ez utóbbi a leggyakoribb. Van, hogy nincs is szellem a dologban, mégis úgy érezzük az adott helyen, hogy valami nem stimmel. Ilyenkor egy tárgyakba, falakba ivódott energiatöbblettel van dolgunk. Ettől a legegyszerűbb megszabadulni. Lehet, hogy az ember ilyenkor fáradékonyabb, ingerlékenyebb, erőtlen, bár látszólag ezt semmi sem indokolja. Megfelelően táplálkozik, sportol, az élete hellyel-közzel rendben zajlik, mégis mintha valami rossz dolog ülne a feje felett. Az épületek, és a benne lévő holmik, főleg a gyakran használtak, képesek felvenni az emberek által „leadott” erős érzelmeket. Képzeljünk csak el egy poharat, amit folyton felöntenek vízzel. Egyszer csak meg telik, ha nem vigyázunk, és akkor könnyen kilöttyenhet. Ilyen az érzelmekkel, és az ebből fakadó energiákkal túlterhelt egyén is.  Leginkább a negatív dolgokat vagyunk hajlamosak lepasszolni környezetünknek. Azok mindig valahogy erősebbek, ki tudja miért. Talán a fájdalom meghatározóbb az életünkben, mint a boldogság. Ezért lehet az, hogy az érzékenyebb emberek, belépve egy idegen helyre, esetleg kényelmetlenül érezhetik magukat, vagy pont ellenkezőleg, rajonganak a házért. A túltöltöttséget előidézheti akár sok indulatos vita, kiabálással, tányértöréssel, de a boldog érzelmeink is túláradhatnak, bár az jótékonyan jelentkezik, ezért nem is figyelünk fel rá. (Jé, a szomszéd mostanság folyton vigyorog. Mitől lehet? Ki tudja, a lényeg, hogy jól érzi magát.)

Ilyenkor nincs más dolgunk, csak egy alapos szellemi tisztítást végezni, és kész.

Az entitások már más lapra tartoznak. Ők valódi szellemek, legyenek akár kopogók, kísértetek, stb… Az így a földhöz ragadt lelkek, többnyire kommunikatívak, és ha kérdezzük őket, gyakran válaszolnak is. De van egy csoportjuk, akik annyira letompulnak, hogy képtelenek tudomást venni az élőkről. Ők inkább csak bóklásznak, esetleg újraélik az életük momentumait, a haláluk körülményeit, a pillanatát. Hiába kérdezzük őket, még ha fel vagyunk szerelkezve hiper-szuper cuccal is, akkor sem fognak tudomást venni rólunk. Persze azért van módja, hogy legalább szóra, vagy tettre késztessük őket. Ilyen a már megemlített, Klinge fivérek -féle korszakhívás elmélete. Ez abból áll, hogy a szellem életének korából, becsempészünk a jelenbe elemeket. Lehetnek tárgyak, emberek, szituációk, meg persze ezek variánsai. Például Brad és Barry az egyik polgárháborús fronton, bevetette a korszakhívást, úgy, hogy hangefekteket játszottak le: fegyverropogás, ágyú. De olyan is volt, hogy a harcban kézbesített katonai leveleket olvastattak fel, ami parancsokat tartalmazott. Mondanom sem kell, meg lett az eredménye.

És persze Brad mindig hangzatos fellépésének is. Ő szinte állandóan kiabál a szellemekkel, sokszor provokálja őket. Bár ez jó taktikának bizonyul, azért vissza is üt néha. Mondjuk, amikor az egyik esetnél, úgy hátba rúgta egy láthatatlan erő, hogy összerogyott a szőnyegen. Azért ez kicsit fájhatott. Szóval csak óvatosan!

Ha szerencsénk van, és szellemünk hajlandó diskurálni, annak is megvannak a maga lépései. Természetesen először a nevére érdemes rákérdeznünk, hogy tisztázzuk, ki is ő. Utána jöhet a „miért vagy itt”, „mi történt veled” és a hasonló kérdések. De mindig fontos lényegretörő, egyszerű kérdéseket feltennünk, ha ideális választ akarunk kapni. Azért a szellemek nem IQ bajnokok. A lélek minél idősebb, annál tompultabb lehet. Egy idő után elszoknak a mi világunktól. Ezért az egyszerűség a legpraktikusabb. Úgy nincs félreértés. És remélhetőleg nem sértjük meg. Ki tudja, mi mindenre képes egy mérges túlvilági alak…

Mint tudjuk a hithű keresztényeknél, többnyire nem fordulnak elő olyan elemek, amik a pogány világból merítkeznek. Legalább is szerintük. Az igazság viszont az, hogy az újkort mániákusan és erőszakosan meghódító kereszténység nagy százaléka a pogánynak nevezett ősi vallásokra, és azok rituáléira épül. Mondván, ami bejáratott és működő képes, azt az embereknek könnyebb elfogadni. Na mindegy. Most nem akarok vallási vitába bonyolódni, mert nagyon elkanyarodnék a témától. Szóval a Bibliában is előfordulnak fura dolgok (mármint az eredeti szövegben, nem a szépített fordításokban). Ilyen például egy eset, az endori halottidéző asszony története.

Az elhunyt, egy médiumon keresztül szól az élőkhöz. Az epizód valósággal modern szellemidéző szertartásokhoz hasonlít. Sámuel próféta halála után Saul, Izráel első királya tanácsadó nélkül maradt, s egyre nyugtalanabb lett, mert attól tartott, bűnei miatt az Úr letaszítja trónjáról, mint azt halála előtt Sámuel megjövendölte. Hatalmas filiszteus haddal készült megütközni a Jezréel völgyében, és tanácsra volt szüksége. A csata kimenetelét a szokásos módokon –álomlátás, kockavetés, próféták, szent tárgyak által –próbálta megtudakolni, de eredménytelenül. Végül elhatározta, hogy egy halottidéző asszonynál, vagy mai fogalmak szerint egy médiumnál tudakozódik. Ilyet azonban nem talált egykönnyen, mert az Írás szigorúan tiltotta a halottak megidézését s az ily módon való jövendölést. (Minő botor dolog. Hiszen a holtak nálunk néha sokkal többet tudnak, hiszen ők már átlátják az egész „folyamatot”.) A sors iróniája, hogy maga Saul tiltotta be ezeket a praktikákat. Szolgái azonban ismertek egy halottidéző asszonyt Endorban, aki fel is idézte Sámuel szellemét. Saul –úgy tűnik –maga nem látta a szellemet, csak az asszony leírásából ismert rá. Sámuel pedig a médiumon keresztül közölte vele, hogy másnap Izráel vereséget szenved, Saul pedig a fiaival együtt odavész, s Dávid lesz Izráel új királya.

Persze minden pontosan a jövendölés szerint történt…

De most nézzünk el egy kicsit keletebbre is, ahol a halotti kultusz a miénktől sokkal komolyabb, és az emberek nem taszítják el maguktól halottaik szellemét. Ott a holtak, az életük mindennapjainak részét képezik.

Az egyik leghíresebb japán sztori Hoichi, a fül nélküli legendája, amit másik három szellemes történet kíséretében, Masaki Kobayashi meg is filmesített a KWAIDAN című alkotásában. (Itthon is beszerezhető, potom áron.) A Cannes Film Fesztiválon, a zsűri különdíját is elnyerte 1965-ben.

A történet ott kezdődik, hogy a japán Simonoszeki kikötő közelében 1185-ben lezajlott dannourai tengeri ütközetben a Minamoto nemzetség teljesen kiirtotta a Taira nemzetséget, Antoku tennóval, azaz a gyermek császárral egyetemben. A hajósok évszázadokon át nem mertek arrafelé hajózni. Attól féltek, hogy a Tairák fel találnak bukkanni a tengerből és elsüllyesztik a hajóikat. A helybeli halászok között mindenféle mendemondák kaptak lábra kísérteties, lebegő, démoni tüzekről. Idővel Simonosekiben felépült egy Amidaji nevű buddhista templom, amelyet később sintoista kápolnává alakítottak át és Akama jingúnak neveztek el. Itt imákat mondtak, hogy a holtak lelke megbékéljen, és emlékművet emeltek a gyermek császár és családja tiszteletére. A nyughatatlan szellemek azonban olykor még mindig háborgatták az élőket. Hoichi, egy világtalan zenész, aki biván (lanthoz hasonló, tradicionális keleti hangszer) játszott és XVIII. század közepe táján a templom lakója volt, remekül tudta előadni a dannourai ütközet történetét. Kiváló képességeinek híre ment, olyannyira, hogy a mit sem sejtő zenészt a holt Tairák elhívták magukhoz, adja elő nekik a tengeri csata históriáját. A zenészt éjjelente fegyveres őr kísérte egy látszólag elhagyatott udvarházhoz, ahol –legalábbis ő úgy hitte –egy nemesi család szórakoztatásáról kellett gondoskodnia. A templomszolgákat nagyon aggasztotta, hogy Hoichi minden éjjel eltűnik. Végigkutatták hát a várost, míg végül rábukkantak amint Antoku tennó sírja előtt térdelt, és népes tűzdémon közönség előtt adta elő szenvedélyes átéléssel a históriát. Hogy aztán miért lett fülnélküli, az most maradjon titok. Akit érdekel, nézze meg a dvd-t. Csak ajánlani tudom! Nagyon jók a legendákat feldolgozó kisfilmek.

A japán és kínai irodalomban számos történetet találunk, amik arról szólnak, hogy halandó emberek mit sem sejtve kerülnek kapcsolatba meghaltak szellemeivel. A nyugati kultúrában a holtak a távoli mennyországba, vagy a pokolba kerülnek, a keleti gondolkodásban azonban az élők, és a holtak világa nem határolódik el szigorúan egymástól. A kettőt elválasztó szövedék anyaga vékony, könnyen átszakad, így kialakulhat ember és szellem közötti kapcsolat. Bár ezek a kapcsolatok sokszor veszélyesre fordulhatnak. Hoichinek szerencséje volt, hogy életben maradt, és elmondhatta, hogy mi történt vele.

Nem, nem a halottakkal való romantikázást jelenti. (Szégyelld magad, hogy ilyen eszedbe jut!) Először is akkor tisztázzuk a fogalmat:

Nekromantia- Vagyis a holtak megidézése. Így nevezték, ha egy szakavatott, pl. spiritiszta, médium, boszorkány, vagy varázsló kényszeríti a halott lelkét, hogy megjelenjen. És néha ráveszi dolgokra.

Nekromanta- Értelemszerűen, aki a holtakkal tárgyal. Szellemeket idéz, befolyásolhatja is őket. A halottkeltőkkel most nem foglalkozom, mert az már woodoo. Aki infóra vágyik, olvasson sok Anita Blake-et. Az jó.^-^ Nekromanták pl. a látók, nézők (ők jövendőmondással is foglalkoznak, innen a különbség), hallók, médiumok stb.

Elkésett lelkek, bolyongók- Olyan lelkek, akik megkésve térnek csak a túlvilágra, és általában a frászt hozzák az élőkre.

Kísértet- Olyan szellemek, akiknek eszük ágában sincs elhagyni az anyagi világot, és általában démonok által megrontott, gonosz szándékú lelkek.

Lidérc- A halottak lelkének olyan formája, amely gyors hely- és alakváltoztatásra képes, miközben ezt fényjelenség kíséri. Szintén szeretnek az emberek idegeire menni, de többnyire helyhez kötöttek. (Pl. temetők, erdők) Rendszerint túl sekélyesek a kapcsolatfelvételhez, mert túl régóta bolyonganak a földön.

Nyomó lélek- tisztátalan, gonosz, visszajáró lélek. Csak a baj van vele. A neve onnan eredeztethető, hogy a régiek szerint ráültek az ember mellkasára, és gyötrelmes álmot bocsátottak az illetőre, amíg az az igazak álmát aludta. (Igazság szerint, nekem volt már dolgom ilyen szellemmel, és mondhatom, hogy rettentő pofátlanok!)

Szellem- visszajáró lélek, bolyongó. De többnyire a saját dolgával van elfoglalva. A legtöbb a saját életének egyes eseményeit, vagy a halála körülményeit éli újra meg újra át. Ezért leginkább kötődnek. Három csoportra oszthatók e szerint: helyhez kötődők, tárgyhoz kötődők, személyhez kötődők. (A nagyi régi vekkeréhez, lehet, hogy megkapod bónuszba a nagyit is. Upsz! ^-^’)

Démon- ártó szándékú lények. Csak az ember gyötrése élteti őket. Sokszor megszállják az embereket, és az őrületbe taszítják, rávéve olyan dolgokra, amit az illető sosem tenne magától. Ördögöknek is nevezik őket, de ez nem helytálló, mert ők igazából egy másik kasztba tartoznak.

Angyal- szerintem elég ismertek. Velük majd később foglalkozom bővebben, a démonokkal együtt.

Védőszellemek- Varázslókat, boszorkányokat védő lények, akik távol tartják a gonoszt az illetőtől. Lehetnek pl. családtagok, angyalok, de ide soroljuk az indiánok totemeit (állati alakot felvevő, segítő szellem) is.

Warlock- tulajdonképpen nem is igazi szellem, hiszen eredetileg a magas rangú boszorkánymestereket nevezik így. De amint ők távoznak az élők sorából, a magas energia szint miatt, lehetséges, hogy lecsap rájuk egy-két démon. És ha sikerül elkapnia, elkerülhetetlenül kísértetté válik, csak sokkal erősebb. Tehát a warlock ebben az esetben egy hajdani lélekből lett démon. (A könyvemben az egész folyamat nyomonkövethető.)

Asztrál világ- a sík, ahol a szellemi lények tartózkodnak. Olyan a való világ körül, akár egy hártyás burok a tojás körül.

Ektoplazma- a szellemi lények fizikai kivetülése. Úgynevezett asztráltest.

Paranormális jelenségek- Magyarul talán a „csodás jelenségek” lenne a legtalálóbb fordítás. Minden olyan dolgot így nevezünk, ami szokatlan, normálistól eltérő, megmagyarázhatatlan történés. (De ha pl. a főnököd egy tapló, és véletlenül épp jó napja van, ezért megkapod a fizuemelést, vagy a várt szabit, az bár szokatlan, megmagyarázhatatlan, de NEM paranormális. ^-^’) Ide tartozik, a boszorkányok és egyéb varázslók mágikus tevékenysége is.

Szeánsz- többnyire bármilyen mágikus tevékenység. De most a szellemidézést értjük alatta.

Szóval akkor nézzük, hogyan is zajlik egy szeánsz. Először is a szabályok, és legfontosabb tudni valók:

1, Szellemidézésnél az első és LEGFONTOSABB dolog, hogy soha, de soha ne végezzünk idézést egyedül! Ha csak nem akarjuk csúnya veszélynek kitenni a lelkünket, és a komplett életünket. A legjobb, ha valamilyen spirituálisan tiszta ember vezeti a szeánszt, mint egy médium, boszi, vagy ilyesmi. De legrosszabb esetben is legalább ketten végezzék, akik közül az egyikük domináns személyiség. Régi mondás: egységben az erő. Esetünkben szó szerint értendő. Különben ha rosszra fordulnak a dolgok, nem lesz aki elzavarja az ártó lényt, és expressz visszaküldje oda, ahonnan elővonszolta az asztrális seggét.

2, Mindig győződjünk meg róla, hogy nincs a közelünkben kisgyerek, kutya, macska, egyéb háziállat. Ők kiszolgáltatottak. Mintha legalább is áldozatot mutatnánk be, ezüst tálcán a szellemeknek.

3, A helyszínt válasszuk meg jól. Ha megfelelő minőségű kommunikácót, és megtestesülést akarunk, energiaforrást kell biztosítanunk túlvilági vendégünknek. Anélkül elég nehézkes, döcögős a dolog. Lehet az elektromos vezetékek behálózta falak, vagy trafó közelében, de lehet pl. egy esős, villám cikázta nap, esetleg egy ködös, borongós délután, de megteszi egy csendes, nyugodt légkörű vízpart is. A víz ugyan is vezeti az elekromosságot, és rengeteg információt képes tárolni. Ráadásul minél piszkosabb (nem szennyezett, csak természetesen zavaros!), annál jobb vezető. Semmi kötelező nincs benne, de jelentősen növelheti az esélyeinket.

4, Az időpont igazából mindegy is, de a szellemek valamiért, az este tizenegy, és a hajnali négy óra közötti időszakot részesítik előnyben. Talán ekkor a legvékonyabb a határvonal a két világ között, ráadásul ilyenkor a világ kicsit elcsendesedik. Kevesebb éber ember, kevesebb zaj, minden kicsit letisztul.

5, Az eszközök. Na itt aztán minden hókuszpókuszos holmit fel lehetne sorolni, de azt hiszem ez a legfeleslegesebb dolog. Max kiröhögnek diszkréten, vagy kevésbé diszkréten holt látogatóink. De ez mindenkire rá van bízva, hiszen vallásonként változnak ezek a dolgok. Ami talán egyetemes, hogy a nagy szellemidéző szeánszokat mindig valamilyen hang kezdi és zárja le, akár az iskolai csengő az órát. Hogy ők is tudják mi a rend, és mi a határ. Ráadásul az intenzív, erőteljes hangok állítólag megijesztik az ártó lényeket, és elkotródnak. Ilyen lehet a gong, a sámándob, vagy a sófár (zsidó szertartás kürt) hangja is. Aztán itt van még a gyertya, ami vezeti a „sötétben” a lelket, hogy odataláljon a hívóhoz. A legjobb a fehér, de ha valamelyik ősünkkel szeretnénk diskurálni a mai világ szánalmas hülye fordulatairól, akkor mellé még érdemes egy kissé sötét tónusú lilát is választani, ugyanis ez az ősök meghívására való szín. A tapasztaltabb boszorkányok egy kis feketét is használnak, hiszen az nem a fekete mágiához való (ezek az előítéletek, ejnye, ejnye –heves mutatóujjrázás), hanem épp ellenkezőleg. Leszigeteli az ártó energiákat, és magába szívja a mágiát. Jó kis szín az na…

Az utolsó versenyzőnk pedig nem más, mint a közvetlen kommunikáció eszköze. A tehetősebbeknél, és sokkal tudományosabban dolgozóknál ez az elekrométer ( EMF mérő), aminek a kilengő mutatója és felvillanó lámpácskái jelzik a nagy elektromosság kiugrását, ami mint tudjuk, a szellemek megtestesülésének, a környezetből kiszívott energia összekoncentrálódásának az eredménye. Aztán ott van a hangrögzítő (az EVP), ami régebben egy diktafon volt. Most már szerencsére, ennél érzékenyebb mikrofonokat is rendelkezésünkre bocsát a tudomány rohamos fejlődése. Ez rögzíti a szellemek testetlen hangjait, ami nem mindig hallható szabad füllel, esetleg csak nagyon halkan. Ezzel lehetőségünk nyílik konkrétan válaszolni nekik, vagy kérdezni.

EMF

EVP

Meg persze ott a digitális hőmérő, ami elég érzékeny, hogy mutassa az energiafolyamatok hőingadozását. A legtöbb esetben ez hőveszteséggel jár, és hideget érzünk, ahogy kivonják az energiát a levegőből, a környezetükből. De van kivétel is. Ilyenkor melegség jelentkezik. Ez valószínűleg akkor van, ha szellemünk túl van töltve. Mondjuk egy angyal, vagy démon jelenlétében. Nekik nincs szükségük külső forrásra, elég a sajátjuk.

Nekünk csóró halandóknak (^-^’) maradnak az egyszerűbb eszközök. Mint a Quaja tábla, a háromlábú székecske, meg az automata írás.

A Quaja szó egy mozaik, a francia és német „igen” szavakból nyisszantották össze. Biztos mindenki ismeri. A szellemes filmek 80%-ának elengedhetetlen kelléke. Még a rosszabbaknak is. Többnyire házilag is előállítható, egy nagy papírlappal, és egy üvegpohárral. A lényeg az „igen” „nem” „hello” „viszlát” az ABC és a számok feltüntetése. Aztán kell egy tű, ami rámutat, vagy csak rááll a feliratokra. Ez lehet egy könnyed, szélesebb szájú vizespohár is Erre helyezzük rá lazán a kezünket, így adjuk át a szükséges energiát szellemünknek, hogy megpöckölhesse. A háromlábú szék is így működik, de az már átmenet a tábla és az automatikus írás között. Ugyan is nincsenek feliratok, csak az egyik lábba erősített ceruza, vagy toll. Ez fogja leírni a közlendő dolgokat. És akkor elértünk az automataíráshoz. Ezt leggyakrabban médiumok használják, mert ők képesek átengedni az egész, vagy csak bizonyos testrészeiket a szellemeknek, anélkül, hogy bajuk esne. (Többnyire.) Így a karjukat elengedve, a székhez hasonlóan körözni kezdenek a papíron a tollal, és ha összekapcsolódtak, lassan kibontakozik majd az írás. Ez elég nagy teljesítmény, és fárasztó, veszélyes is lehet, úgy hogy inkább a profikra hagyandó.

Ha ezen kívül használnál füstölőt, vagy más dolgot, nyugodtan tedd, ami jól esik, vagy ami a nézeteidhez közelebb áll. Hiszen az idéző irányít, ő dönti el, hogy hogyan folyjék le a szertartás. Ezt jó észben tartani. Meg azt is, hogy a legfontosabb dolog, az alapja az egész biztonságának! Mégpedig az, hogy erős, magabiztos lelkiállapottal lehet csak végezni. Olyannal, amivel egy egész hadsereget is lenyomnál fél kézzel. Ugye mondanom se kell miért? Ha valaki fáradt, vagy legyengült, nagyon jó játékszer lehet, a haláltól érzéketlenné vált, unatkozó, pofátlan szellemeknek. Szóval csak óvatosan!

Szellemtábla

Három lábú kisszék a beleépített íróeszközzel

Automatikus írás

Biztos szép számmal akadnak olyanok, akiknek hozzám hasonlóan, voltak már paranormális élményeik. Mindig is izgatott ez a téma, ezért foglaltam bele a könyvembe is, a „Boszorkány Tükörbe”. Akinek már volt szerencséje beleolvasni, tudja, miről beszélek. Most ezt a témát szeretném boncolgatni.

A szellemi lények pontos definíciója talán az lehetne, hogy „fizikai testtel nem rendelkező, elekromágnesesen mérhető, értelmes asztrális jelenségek”. Ez igaz az angyalokra, démonokra is, de engem most a dolog emberi oldala érdekel.

Mily rejtélyes is az emberi lélek. A keleti tanokból merítkezve, a modern spiritualitás három egységre tagolja énünket.

-egóra

-lélekre

-és magára a szellemre, amit felsőbb (isteni) énnek is neveznek.

Az egó felel kicsinyes, ám annál hasznosabb létfenntartási ösztöneinkért, mit táplálkozás, alvás, szaporodás, menekülés, stb. De hátulütője, hogy megakadályoz a szellemi fejlődésben.

A szellem, a felsőbb én, pont az ellenkezőjére hivatott. Tárolja az összes eddigi élet során megszerzett tapasztalatokat, emlékeket, és a fejlődés útját próbálja egyengetni. Lehet, hogy a felsőbb én valójában az őrangyalunk? Na erről inkább később…

A lélek az ember személyiségének és érzelmeinek fantasztikus megnyilvánulása. Örök, és többnyire elpusztíthatatlan, hiszen, mint minden más, ez is az Isteni anyagból tevődik össze. A régi hit szerint, a lélek a koponyában, vagy ahhoz egészen közel, a nyaki pontnál csatlakozva van. (Ezért olyan fontos sok ősi kultúrában a tudás tárháza, a koponya, mint szimbólum.) Szerintem ez utóbbi hülyeség. Már bebizonyították, hogy halál után kb. 33g-mal lesz kevesebb az agy, holott ilyen rövid idő alatt, sem folyadék, sem más szerves anyag nem távozhat innen. Akkor mi lenne az? A lélek? Tényleg mérhető lenne? Végül is ha a szellemek hangjait és pottergeist tevékenységét vesszük, miért is ne… Mégis csak tud valamit ez az Anubisz fickó. Hiszen ő méri a lelkeket az Egyiptomiak szerint. Milyen nehéz lehet egy jó lélek, és milyen egy gonosz? Többet nyomhat a latba a rárakódott szenny?

Egy biztos. Nincs olyan vallás a földön, ami ne foglalkozna a lélekkel, vagy a túlvilági léttel. Úgy tűnik, nagyon szeretnénk tudni, hogy miután eltávozunk, nem lesz semmivé ez az egész, ami vagyunk. A vágyaink, az érzéseink, az álmaink… a személyiségünk… De gondoljunk csak bele. Egy olyan tökéletes alkotás, mint az emberi lélek, ami szabad akaratot kapott, nem tölti el büszkeséggel alkotóját? Persze hogy igen. Akkor mi végre lenne egyszer használatos, mint egy papírzsepi?

Pontosan persze csak a halál után érthetjük meg. De akkor meg már mindegy. És ha valaki eltávozott, akkor nem lehet meginterjúvolni. Vagy mégis?

Itt jönnek a képbe a paranormális kutatók. Mint az én nagy kedvenceim, a Klinge fivérek, a Everyday Paranormal (Mindennap Természetfeletti) megalapítói. Az ő műsoruk a Ghost Lab (Szellemlabor). Sok érdekes, tudományos kísérlettel igyekeznek fényt deríteni a holtak titkaira. Hát le a kalappal. Az ő nevükhöz fűződnek olyan fontos kísérletek eredményei, mint pl. a „korszakhívás elmélete”, amely során feltárul, hogyan bírhatunk szóra „begyöpesedett” szellemeket, vagy az, hogy mennyi elektromosságra, illetve elektromosságot vezető (pl. nyirkos, ködös) közegre van szükségük a megjelenéshez. És azt is igazolták, hogy léteznek intelligens, illetve maradvány entitások. Az intelligensek kommunikatívak, míg a másik csoportot, csak az őt ért tragédiának, és élete eseményeinek ismétlődése tartja egyhelyben. Ők rá se hederítenek az élőkre.

Meg persze ott vannak még az energia lenyomatok. Ezek nem keverendők össze a szellemekkel. Minden tárgy információt, érzelmeket és emlékeket tárol. Hol kisebb, hol nagyobb mértékben. Egy negatív élmény (mert az általában erősebb, mint a pozitív- milyen szomorú) beissza magát akár a házak falába is. Aztán ha túlcsordul, kilökődik, és hatással lehet az élőkre. Ezért is jobb, ha próbálunk nyugodt, és kiegyensúlyozott életet élni. Jó, tudom én, hogy az nehéz. De ez a dolog bármikor visszaüthet, akár egy átok. Ekkor szoktak spirituális tisztítást végezni.

Ma létrehoztam a Másvilág nevű blogomat.

A célom csupán annyi, hogy megosszam veletek a gondolataimat, az írásaimat, az alkotásaimat. Remélem szórakoztatónak találjátok majd.