III. Temetői vizsgálat
Mielőtt bármit is leírnék, el szeretnék mondani pár dolgot, olyan érzéseket, amit eddig még sosem éltem meg. Bár a felvétel anyaga minőségét tekintve elenyésző tartalommal szolgál, mégis amint átléptem a sírkert hatalmas faragott kapuját, úrrá lett rajtam valami fura, és megmagyarázhatatlan nyugtalanság. Először nem tulajdonítottam neki különösebb figyelmet, hiszen maga a tény, hogy ezt a temetőt normális körülmények között zárva tartják, viszont most a városközpontban zajló rendezvény miatt elfelejtették ezt megtenni, már önmagában is nyugtalanító volt, hiszen vizsgálat közben bárki rajta kaphatott volna, vagy esetleg csak szimplán bezár bennünket. Bár örültem, hogy így el tudtuk végezni a kísérletet mindenféle birtokháborítás elkerülésével, a tudattól, hogy bezárnak oda reggelig, első alkalommal tört ki a frász. Istenre esküszöm, még soha életemben nem éreztem ennyi energiát, ennyi entitást egy helyen. Szabályosan rám nehezedett az a súly, amit az ő jelenlétük létrehozott. A végén, már majdnem menekültem a helyszínről, és az összes szőröm az égnek állt, folyamatosan rázott a hideg. Nem tudom, hányan lehettek valójában, de mielőtt meghallgattuk az anyagot, közöltem Lucyon-nel, hogy három szellem, követett bennünket, és a második helyszínen, biztosan előttem álltak. Az érzékeim pedig nem csaltak meg, mert valóban hallható három különböző férfihang a felvételen. Az egyiküknek „normál” testetlen hangja van, és elég közömbös, ugyanakkor figyelmes a viselkedése. Nevezzük őt most „N”-nek. A másik férfinek kifejezetten pattogós, már-már hadaró a beszéde, és a felvételek végére már kimondottan türelmetlen, ideges. Ő legyen most „H”. Viszont harmadik társuk, …nos ő… akár honnan is nézem, ő rémisztett meg a legjobban. A hanghordozása erőteljes, de a felvétel, tompa, és susogós, valahányszor beszél. Mintha bezavarná a készüléket. Biztos vagyok benne, hogy ezt a fura ellentétet az okozza, hogy ő halt meg legkorábban közülük, talán már vagy száz év is eltelt azóta. Ezért nem képes energiatöbblet nélkül komolyabb megnyilvánulásra. Ám amint ezt végiggondoltam, és próbáltam felismerni a hangját, rájöttem, szinte ő volt az első, aki odajött, és bár ezúttal élőben is sok hangot hallottam, valószínűleg nem tudtam megkülönböztetni, melyik kitől származik éppen. De… és el sem hiszem, hogy így van… most már biztos vagyok benne, ő volt az, akivel már korábban találkoztam. Érzem, hogy így volt. Az a baljóslatú érzés, ami minduntalan bekúszott a bőröm alá, és felmászott az agyamba, hogy ott befészkelve magát megrémítsen, miatta volt. Ő volt az a férfi, aki megtámadta a barátnőmet, majd a fiát, és engem is. Ő volt az, akit el kellett, hogy zavarjak, és aki megpróbált fojtogatni. És itt ismételten vissza kell, hogy utaljak az előző cikkben leírtakra. Attól, hogy egy szellemet kiűznek valahonnan, legyen az tárgy, ingatlan, esetleg test, nem biztos, hogy az illető automatikusan át is kel! Ez a férfi, akit egy nő, brutális bántalmazásáért úgy megvertek a csendőrök, hogy eltört az állkapcsa, még mindig itt van. Még mindig itt eszi a fene a mi világunkban, csak visszatért a sírjához. Nekem meg pont bele kellett futnom… ilyen az én formám… Nevezzük őt most „M”-nek.
Első vizsgálati helyszín: a temető legtávolabbi pontja.
Időpont: 2012, szeptember 7. 23.16-kor.
Miután elmagyarázom a felvételen, hogy miért is tudtunk bemenni, a vizsgálatot megkezdve, feltettem az első kérdésem. „Hello. Van itt valaki?” amire azonnal (a felvételen 0.50 perckor) megérkezik a válasz. „Igen.”
Ezt követően, kisebb nagyobb megszakításokkal, feltűnve N és H folyamatosan beszélgetnek, de olyan halkan kb. észak-nyugati irányban, hogy alig hallható. (1.02) Viszont kivehető, amikor H azt mondja, „Ott a telefon”. Mivel a kezemben világított a telefon, könnyen kiszúrhatták. Majd ismét beszéd, és N megjegyzi (többször is) hogy „…messze állnak”. Persze a kutyák most sem hagytak cserben, és itt is veszetten ugattak, tönkre téve sok bizonyítékot. „Akar velünk valaki beszélni?” ismételtem meg, mire újra csak „Igen” (2.45) volt a válasz. Aztán próbáltam megint infókat gyűjteni, a „mikor haltál meg?” kérdéssel. Erre ismét beszélgetés, amiből sajnos csak annyi hallik ki, hogy „…Nem tudja…Rendben van…” Ez biztos, hogy H volt, miközben N többször is megismétli, hogy „Messze vannak”.
Mivel jó alaposan körülnéztünk, biztos vagyok benne, hogy kizárhatjuk az emberi tényezőt, még akkor is, ha a felvétel készítésekor is hallottam hangokat. Ezt igazolja az is, hogy később a kimondottan nagy területű temetőben, amikor a másik részen voltunk ott is jelen volt a beszélgetésük. Tehát követtek minket. (Más emberek hangja nem hallatszódhatott volna már ekkor oda.)
A felvételen 3.32-kor elmagyarázom a jelenlévőknek, hogy ha belebeszélnek a készülékbe, akkor később hallani fogjuk őket. Erre a készülék erősen sisteregni, zúgni kezdett, mintha szél fújna (ami persze lehetetlen, mert szélcsend volt, ugyan is előző este volt vihar), közben pedig, egyfolytában valaki sóhajtozik, dünnyög, suttog, amitől a hideg is kiráz, főleg, hogy mi lélegzet visszafojtva ácsorogtunk. Ekkor érkezett meg M! El is hangzik tőle egy „Igen” szócska, bár nem világos, mire érti.
A felvétel 5.00 percén megkérdezem, hogy „Elmondod a neved, és hogy mikor haltál meg?” a válasz nem késik, (5.05) csak hogy kivehetetlen suttogás, úgy tűnik M hiába áll közel, ennyi a maximum teljesítménye. Meg persze a kutyák is rátettek egy lapáttal az ugatásukkal. Aztán H megjegyzi, hogy „Istenem” (5.07) „Miért vannak itt?” (5.08) Amire N válaszol is neki, és megint halk beszédbe kezdenek. Aztán váratlanul valami fura dünnyögés, és 5.20 perckor egy határozott „Hagyd!” szó. Nem vagyok biztos benne, hogy N, vagy H mondta, de abban igen, hogy M-nek szólt. Ugyan is ekkor megint erős szorongó érzés lett úrrá rajtam.
Ezt követően ismét elhangzik egy „Messzebb volt” (6.36-kor), egy „Maradjál” (7.05-kor) H-tól (vagy M-nek címezte, vagy N-nek aki ekkor kezdett komolyabban érdeklődni, hogy kik is lehetünk és mit is akarhatunk. Vélhetően M sündörgése izgatta, hogy vajon mi az oka rá.) Megint beszélgetésbe kezdtek, amibe már M is belekapcsolódott, és valaki szájából elhangzik a „Hall” szó (7.14-kor). Ami nem is meglepő, hiszen nem elég, hogy az egyikőjük már ismer, de ezúttal, bár fogalmam sincs miért, tényleg sok suttogást meghallottam. Ennek két oka lehet. Vagy érzékenyebbek lettek a füleim, megtanulva kiszűrni őket, vagy ami a legvalószínűbb, olyan sokan voltak még rajtuk kívül, hogy az energia szint az egekbe szökve, lehetővé tette ezt. Viszont engem rettentően lefárasztott a dolog, gyanítom, hogy M az energiámon élősködött, ahogyan korábban azt Rainával is tette.
Ez után megkérdeztem, hogy „Szeretnél mondani valamit? Esetleg valakinek üzenni, ilyesmi? Vagy beszélgetni?”
H nem is késett a válasszal „Igen” (7.50) „Szeretnék megtalálni valakit” (8.03) „Gyere közelebb” (8.07). Valószínűleg próbált minél hangosabb lenni, hogy tuti meghalljam, mert 8.17-kor meg is kérdeztem, hogy „Te voltál az?” Erre reagálás „Igen”. (8.19)
Azt hiszem ha M nem lett volna ott, ez lett volna az első alkalom, hogy valakivel tudok rendesen beszélni, és ha közelebb megyek biztosan meg is hallom a válaszait. De ez a szemét már megint keresztbe tett nekem, és megpróbált újra megfélemlíteni.
Második vizsgálati helyszín: a temető nyugati része, sokkal messzebb.
Időpont: 2012, szeptember 7. 23.30-kor.
Mint mondtam, sietnünk kellett, ezért csak ezt a két vizsgálatot végeztünk, és őszintén szólva, nem is bánom, mert ez a rengeteg energia egyenesen elgyöngített, és nagyon meg is ijesztett.
A felvétel 0.37 pecében felteszem a szokásos rutin kérdést, „Van itt valaki?”
0.41 „Van”. Ekkor már bizonyos, hogy mindannyian utánunk jöttek.
Miután most már semmi erős hangot nem hallottam, megkérdeztem, hogy „Mikor haltál meg?”. Legnagyobb meglepetésemre, bár nem tudom M vagy N mondta, de folyamatos „Szemben” ( 2.33, 2.50) szócska ismétlése volt a reakció. Először arra gondoltam, hogy talán ott álltam a sírkövénél, és arra akart utalni, de aztán az is megfordult a fejemben, hogy (mert folyamatosan nézelődtem körbe) magára akarta felhívni a figyelmem. Ez utóbbit igazolja az is, hogy újra nagyon fura érzés lett rajtam úrrá. Érzékeltem magam előtt három tömör, és köd szerű entitást (látni nem láttam, de a köd szó nagyon jól definiálja azt a lebegő, foszlányos erőteret, ami előttem hömpölygött). Ettől kezdve nem nagyon forogtam, inkább magam elé bámultam, ami feltehetően nekik is feltűnt. Egy idő után annyira elviselhetetlenné vált a nyomás rajtam, mikor már éreztem, hogy körül vesznek minket, úgy döntöttem nem kérdezek többet. Nőiesen bevallom, nagyon kiakadtam, és vártam, hogy visszatérjenek a sírjaikhoz. 2.58-kor az egyikük megszólal, azt hiszem H, hogy „Nem zavarnak.” Kissé türelmetlen hangon. Biztos vagyok benne, hogy egy oltári nagy puccsot vert le ezzel, ami M-nek hála arra irányult, hogy mi bajkeverők vagyunk, és zaklatni akarjuk őket, hát ijesszenek ránk. (Oké bakker, ez most kivételesen sikerült. Mintha klausztrofóbiám lett volna egy tömegben, miközben semmit se látni….Hát ez jó…)
Ezt követően, egyik pillanatról a másikra megszűnt a nyomás, és a szellemek visszaszállingóztak a nyughelyeikhez. Nagyot sóhajtottam és 23.36 órakkor le is zártuk a vizsgálatot. Persze ahogy elindultunk kifelé, és még csináltam pár fotót, M követett minket, mert minden áron rajtam akarta tartani a szemét. Egészen addig éreztem őt a hátam mögött, még át nem léptem a kaput és ki nem értem az utcára. Hogy miért? Mert bosszantotta őt a múltkori eset, viszont képtelen volt követni a megszentelt földön kívül, mivel megparancsoltam neki, hogy soha ne jöjjön vissza. Persze míg bent voltunk, hazai terepen azt csinált amit akart…
A harmadik temető „szellemvadászatának” értékelése:
Istenemre, még sosem éreztem ennyi szellemet egy helyen. Ez a temető nagyon öreg, és teli van az újak mellett olyan nyughelyekkel is mint M sírja (1700-1800-as évek). Persze álmomban sem gondoltam volna, hogy pont belefutok itt… Amikor kicsi voltam, volt egy olyan időszakom, hogy nem voltam hajlandó emiatt kimenni a temetőbe. Mert mindet, és mindenkit éreztem, ez pedig nagyon legyöngít, ráadásul melankólikussá tesz. Persze akkor nem féltem, és aztán megtanultam kezelni, ezt a dolgot, ezt a képességet. De most… most visszarántott a múlt… sok volt ez így egyszerre, mert M-nek hála körbe vettek minket úgy a szellemek, hogy kivehetetlen lett, ki kicsoda, ki mikor beszél… mint valami zsinat…
A tanulság csak annyi… ha kint jársz a temetőben tudd, hogy vannak ott szellemek, olyan lelkek, akik valaha húsvér emberek voltak. És bár nagy százalékuknak eszébe se jutna, hogy bántson, maximum szeretnének beszélgetni… mégis jól gondold meg mit csinálsz, hogy megrongálod-e mások sírját, vagy tiszteletlenül viselkedsz-e, mert igen, ők mindent látnak, és ha netalántán olyanba botlasz, aki rosszabb hangulatban távozott el, készülj fel rá, hogy meg is fogja torolni…
Mindenkinek szép jó éjszakát…
