HELP

Nem megy. Nem bírom tovább. Itt a vége betelt a pohár. Egyszerűen képtelen vagyok ugyan úgy folytatni az életemet. Neem megy! Hogyan is tehetném? Elveszítettem a lelkem másikfelét az én drága húgom, kiderült, hogy értelmetlen volt az eddigi kapcsolatépítgetésem, hiába öltem bele x évet. És a barátaim java része elhagyott. Hátat fordított. Egy különösen. Akiről azt hittem tényleg megértjük egymást, egy hullámhosszon vagyunk. Mégis mit akar? Amikor odadtam volna neki mindenem, nem kellett, félrelökte. Amikor meg látja, hogy más élvezi a társaságom féltékeny lesz, vagy mi? Nem értem...esküszöm nem értem. Pedig szerettem. Nagyon... de elhagyott amikor a legjobban szükségem lett volna rá, amikor igazán sebezhető voltam. A húgom halálát követő időben. Csak egy-két ember mardat akikre számíthatok. Nekik nem győzök hálás lenni. Nagyon megcsappant az a húdenagy közösség. Hát mindenkinek csak addig vagyok jó, amíg segítek, mosolygok és azt mondom minden rendben lesz? Mert ugye egy depressziós ember nem képes erre. Szánalmas, és lelombozó látvány. Nem szívesen vagyunk a társaságában, mert csak lehúz. Én kimozdítottam az ilyen embereket, felemeltem magamhoz őket, és megmutattam hogy van kiút. De mi történik, ha én kerülök ebbe az állapotba? Általában kihúzom magam a szarból, de most semmilyen pozitívum nem lebeg a szemem előtt. És bevallom az őszintét félek is. Félek ettől az ismeretlen jövőtől. Ilyen még nem volt. A sors alapjaiban rengette meg most az életem, kiütött szinte minden kapszkodót a kezemből, és oszlopot a lábam alól. Ami csak bekövetkezhetett, az be is következett. Tudta hol támadjon. Mintha folyton azt kérdezné: "Na mennyit bírsz még el? Nem elég? Megállod a helyed, na akkor várj, teszek még valami súlyt rád, kirúgok alólad még valamit, tessék egyensúlyozz." Attól sem érzem magam jobban, hogy megpróbáltam kiiktatni az egyik forrást, aki tehet közvetve a húgom haláláról. Azt hittem, ha bosszút állok, és leszedálom őt, ahogy ő engem, akkor jobb lesz. De egy frászt...

Nem tudom meddig bírom. Mibe kapszkodjak? Merre forduljak? Mit változtassak?

No bezzeg képmutató emberke az van bőven. Azok mindig akadnak körülöttem. Most is. Tudom, hogy kire fáj a foga, kit akar elvenni tőlem. Azt hiszi könnyű dolga van. Persze baromira téved, meg abban is hogy tiszta hülyének néz. pedig átlátok a szitáján.

Jaj húgi...annyira hiányzol. Hogy fogom ezt átvészelni? Hogy fogom ezt kibírni? Széthullottam. Nem csak miattad, hanem amiatt is amit magaddal vittél. Belőlem...belőlünk. Tudom, szörnyteg vagyok...siratom magam, mert nem vagy itt. Nem akarlak visszatartani. Elérted a tökéletes állapotot. Annyira teljes volt az életed, hogy szinte mindegy lett volna mikor mész el. Amit csak adni tudott, azt te kiélvezted. Még úgyis hogy teli voltál kétségekkel. Basszus annyi mindent tanulhattunk volna még együtt, annyi dolgot adhattál volna  világnak. Miért? Miért kellett ez most? Miért hagytál itt? Mondják, mindig annak a legnehezebb aki ittmarad. Igen, így van. Miért hagytál itt? Én miért nem mehetek még utánad, és te miért siettél ennyire előre... pontosabban sietettek ennyire?

HELP...help...help...